COVID 19 - EMS üzleti lehetőségek

EMS prezentátor
Sziasztok, Szymon Bartoszek vagyok, és szeretném megosztani veletek az EMS-vállalkozással kapcsolatos tapasztalataimat.
Szkeptikustól a rajongóig - hogyan változtatta meg az EMS a szakmai életemet.
Még 2011-ben fedeztem fel Németországban az EMS-t. Eleinte, mint a legtöbb ember, én is nagyon szkeptikus voltam a „edzés” ilyen formájával kapcsolatban, de az első edzés után tudtam, hogy az EMS technológiát muszáj Lengyelországban megvalósítanom. Úgy döntöttem, hogy az a srác leszek, aki elsőnek mutatja be az EMS technológiát a Lengyel piacon. 2012-ben megnyitottam az első EMS stúdiót Varsóban, 27 perc néven. Azóta sikeresen üzemeltetem az EMS stúdiókat különböző helyszíneken. Rövid idő után az egyik leghatékonyabb EMS rendszer disztribútorává váltam, és az EMS-ről szerzett ismereteimet Mester-edzőként is elkezdtem megosztani.
Majdnem 9 éves EMS-vállalkozás után úgy döntöttem, hogy támogatni szeretnék mindenkit, aki csatlakozni szeretne az EMS-családhoz, és valamilyen formában alkalmazni szeretné ezt a technológiát az privát vagy az üzleti életében. Nagy öröm számomra, hogy a fitnesz szektor ezen része, rohamosan fejlődik Lengyelországban, és világszerte, számos más országban is, de mellette nagyon is tisztában vagyok a hibákkal és hiányoságokkal is, amelyeket el lehet követni egy EMS stúdió indítása során. Remélem, hogy cikkeim és a vlogok formájában átadott tudásom, hasznos útmutató lesz mindazok számára, akik belépni készülnek az EMS világába.
A COVID-19 szinte az egész fitneszipart érintette
2020 nagyon nehéz év volt mindenki számára. Nem csak privát, hanem üzleti szempontból is. A mindennapi életünk hirtelen változása, megváltoztatta a meglátásunk és a vállalkozásunk működését. Egyes vállalatok mindent elvesztettek, és nem tudták elkerülni a csődöt. A piacon maradók pedig kénytelenek voltak átgondolni az üzleti stratégiájukat, minimalizálni a költségeket és megtalálni a túlélés módját.
A legtöbb országban az edzőtermek és fitnesz klubok zárva tartanak. 2020 elején mindenki azt remélte, hogy három hónapos zárásra elégséges, és utána minden visszatér a normális kerékvágásba. De most már tudjuk, hogy jóval túlléptük az egyéves határt, amióta először megjelentek a vírusról szóló hírek Kínából.
Előnyös lehet a COVID-19 az EMS ipar számára?
Mivel a helyzet nem változott, és senki sem tudja, meddig lesznek érvényben a korlátozások, elkezdtem gondolkodni a fitnesziparon és azon, hogy miként fogja átrendezni a piacot. Milyen változásokat figyelhetünk meg? Bizonyos szempontból előnyös lehet a COVID egyes szektorok számára? Előnyös lehet a jelenlegi helyzet az EMS piac számára?
Miután megbeszéltem a helyzetet a forgalmazókkal és a vállalkozókkal a világ minden tájáról, azt kell mondanom, hogy az EMS helyzete nem olyan rossz, mint azt az ember elsőre gondolná. Hogy van ez? Nos, hadd mondjam el, hogy áll össze az egész, az én szemszögemből:
A fitnesz helyszínek két csoportra oszthatók:
- nagy fitneszstúdiók, amelyek csoportos edzéseket is kínálnak, és rengeteg vendéggel rendelkeznek.
- kisebb személyi edző stúdiók, személyi edzők
A korlátozások nyertesei
A higiénés kihívások miatt a nagy és zsúfolt stúdiókat bezárták, míg az egyszemélyes edzést kínáló kisebb helyiségek nyitva maradhattak.
A legtöbb EMS stúdió a jól ismert képzési rendszerben dolgozik, amely ügyfélbarát, könnyen megfelel az egészségügyi elvárásoknak, és a Covid-19 miatt hozott előírásoknak is.
Például Lengyelországban az EMS mikrostúdiók száma jelentősen nőtt az elmúlt évben, nem csak azért, mert nőtt az EMS technológi ismerete, hanem azért is, mert könnyen karbantartható és anyagilag sokkal kisebb befektetést igénylő, mint egy nagyobb fitneszstúdió. És még egy dolog, amit az elmúlt év megmutatott nekünk, az az, hogy ezekben a kihívásokkal teli időkben a vállalkozásoknak el kell kerülniük a felesleges költségeket.
EMS edzés: optimális válasz a lezárásra
Egyre több ügyfél keres gyors és hatékony edzésmódot. A lezárás során az emberek otthonról dolgoznak. Az iskolák és a napközik zárva tartanak, így a szülők nemcsak hogy otthon dolgoznak, hanem pedagógusokká is váltak. A mindennapi életünk annyira megváltozott, hogy többségünknek már nincs ideje edzőterembe járni, sőt a napi kihívások miatt az otthoni edzést is rumlisnak és időigényesnek gondoljuk. Ebben a helyzetben a legjobb megoldás az EMS-edzés.
A lezárás másik aspektusa az a tény, hogy a nagy edzőtermeknek el kellett engedniük sok alkalmazottat és személyi edzőt. Mivel az edzők nem tudnak dolgozni és kiszolgálni a vendégeket, más módszereket keresnek bevételi forrásnak.
Hogyan segíthet az EMS?
Az otthoni és video-edzőn alapuló edzés egyre népszerűbb. Az személyi edzők nem csak otthoni eszközöket értékesíthetnek, hanem speciálisan otthoni látogatásra készült EMS berendezéseket is vásárolhatnak.
A kreatív EMS gyártók válasza: mobilizálódj!
Az EMS gyártók az utóbbi időben nagyon innovatívak voltak, és még a legöregebb gyártók is előrukkoltak néhány újítással. Viszont, annak ellenére, hogy a régóta piacon lévő gyártók, mint Miha Bodytec vagy az Xbody, már ezelőtt is kínáltak mobil eszközöket, valami sokkal könnyebb és sokkal hozzáférhetőbb eszköz létrehozására volt szükség.
Az olyan vállalatok, mint az Innline, az Xbody vagy az AQ8, tableteken kezdtek dolgozni, hogy a személyi edzőknek könnyebb kezelhetőséget biztosítsanak. A piacon lévő legtöbb EMS eszköz egyforma technológiát alkalmaz és frekvencián működik. Szóval akkor, mi alapján tudjuk eldönteni, hogy melyik a mi üzleti modellünknek megfelelő eszköz? Mi a valódi különbség? A válasz: Közelebbről kell vizsgálnunk a gyártó által kínált “extrákat”.
Kutatásaim során arra a következtetésre jutottam, hogy nemcsak egy könnyen használható eszközre és szoftverre van szükség, hanem egy holisztikus megoldásra, az edzők és vendégeik számára. Egyre többen ismerik az EMS technológiát, a lezárás pedig megmutatta nekünk, hogy az emberek edzeni akarnak, vigyázni akarnak magukra és egészségesek akarnak maradni. De hogy néz ki egy termék, amelyet nemcsak az edzők, hanem az otthoni végfelhasználók is élvezettel használni tudnak. Erre a legjobb megoldást megtaláló cég a Justfit lett.
Az első számú EMS megoldás: Justfit (azt is elmondom, miért)
A Justfit nemcsak létrehozott egy terméket a stúdiók számára, amelyet táblagépről működtetnek, hanem olyan extra szolgáltatásokat tett mellé, amivel bátran bele lehet vágni, akár újoncként is az EMS fitneszbe. Nem mellesleg, az edzők távolról is megvásárolhatják a könnyen kezelhető termékeket, magasszínvonalú support mellett. Kilenc év, különböző EMS gyártók eszközeivel felszerelt EMS stúdió vezetés után, és 100% termékismeret (Miha Bodytec vagy XBody) mellett, összehasonlítva a piacon elérhető termékeket, az extrákat, support- és szervízszolgáltatásokat is összehasonlítva, el kell ismernem, hogy a Justfit megszerzi az első helyet.
Először is, a vezeték nélküli technológia a kezdetektől fogva adott volt a Justfit termékeknél. A vezérlőegységek, ami az EMS lelke, nagyon fontos a vendég szempontjából, hogy kicsi és könnyű legyen, így az nem hátráltatja az edzést. A Justfit vezérlőegységek csupán akkorák, mint egy iPhone.
A technikai ruházatnál szintén hasonlóak az elvárások, kényelmes és könnyű legyen. A justfit eltávolított minden felesleges anyagot a ruhából és a speciális elektródáknak köszönhetően, jóval könnyebbé, kényelmesebbé fejlesztette őket. A szoftver rendkívül felhasználóbarát. Az Aura rendszer, könnyű kezelhetőséggel, de mégis rengeteg hasznos funkcióval, akár egy otthoni EMS stúdió működtetését is lehetővé teszi.
Ráadásul, a Justfit, Justfitme név alatt létrehozott, egy otthoni használatra kínált EMS-eszközt. Az új ruhával és felhasználóbarát alkalmazással, a saját otthonunkban, kényelmesen kivitelezhetjük az EMS edzést, amit egyszerűen okostelefonról a Justfit applikációból (ios/android) irányíthatunk. Ezzel az eszközzel, egy egyszeri befektetés után teljesen ingyen edzhetünk, ott, ahol éppen jól esik, otthon vagy a szabadban, de akár nyaralásra is elvihetjük magunkkal, sőt még más sporttal is kombinálhatjuk.
Attól tartasz, hogy az EMS otthoni termék elveszi az ügyfeleket a stúdióktól?
Valaki azt mondhatja, hogy ez nem jó megoldás a személyi edzők számára, és hogy az otthoni eszközök elveszik az ügyfeleket a személyi edzőktől. De ha van ismereted és tapaszatlatod a szolgáltatói szektorban, akkor tudod, hogy az ügyfélnek nemcsak magára a szolgáltatásra van szüksége, hanem más emberek társaságára és a Te segítségedre is, mint edző.
Ezt szem előtt tartva rengeteg lehetőség nyílik a személyi edzők számára. Nem csak stúdióeszközöket használhatsz, hanem otthoni termékeket is értékesíthetsz a vendégeidnek, lehetőséget adva számukra, hogy otthon, vagy azon kívül használhassák az EMS-t. Edzőként pedig továbbra is kiszolgálhatod őket, online és csoportos EMS edzéseket kínálva részükre, amely még inkább elősegíti az EMS szélesebb körben való megismerését.
Összegzésképpen, valóban úgy gondolom, hogy annak ellenére, hogy 2020 nagyon sok, csalódással és veszteséggel teli év volt sok ember számára, és vállalkozás számára, fényes jövőt látok az EMS és általában a fitnesz üzletágában. Itt az ideje az új megoldásoknak, és új üzleti ötleteknek.
Ezekben a nehéz időkben a személyi edzőknek lépniük kell, ki kell kihasználni akár egy EMS vállalkozás indításával a helyzetet. Nem azért, mert ez egy új technológia, és nem azért, mert ebbe a szektorba könnyű belépni, hanem azért, mert egyre inkább a személyi edzés élvez előnyt a piacon, és ha a legjobb akarsz lenni, akkor a legjobb technológiákkal párosítod a tudásod, és követve a Nyugat- Európai trendeket, mobilizálod magad.